EÖRSI LÁSZLÓ (1955- )

"Megbombáztuk Kaposvárt" (A kaposvári Csiky Gergely Színház és a kultúrpolitika).
Napvilág Kiadó - 1956-os Intézet Alapítvány, Budapest, 2013. 244 oldal
ISBN: 978-963-338-323-0
Szerkesztő: Török Gyöngyvér

A hetvenes évek közepére Kaposvárott alakult ki a legnagyobb hatású magyar színház. A kitüntetett figyelemnek is köszönhetően kezdte jó néhány előadás tűrt kategória az aczéli kereteit feszegetni.

A legprovokatívabb (egyben a legsikeresebb) produkciójuk igen erős ’56-os áthallása miatt a Peter Weiss Marat/Sade-ja volt. A művelődési miniszter a sajtóban fejezte ki rosszallását, Kádár János pedig nagyobb szigort követelt elvtársaitól. Ám az előadás mindeközben átütő nemzetközi sikereket aratott, így végül nem tiltottak be.

A rendszerváltás utáni csaknem tíz évig tartó viszonylagos függetlenségét lassanként újból a politikai beavatkozás kísérletei váltották fel. A hatalomra jutó Fidesz–KDNP nem kedvelte az aktuális üzeneteket közvetítő és egyben „polgárpukkasztó” produkciókat.

Az 56 06/őrült lélek vert hadak című előadás sokakat magyarságukban sértett, és ez kapóra jött a jobboldali városvezetésnek arra, hogy Schwajda György igazgatói kinevezésével a színház arculatát megváltoztatva, megszüntesse a „Kaposvár-jelenséget”.

Így e nagy múltú, Európa-szerte ismert műhely ledarálásában a „nemzeti erők” eredményesebbnek bizonyultak a pártállami kultúrvezetésnél.


Napvilág Kiadó – 1956-os Intézet Alapítvány, 2013. 224 pp.
Vásárlás

Kritikák

  • Galántha Gergely: 1956 képei. ÉS, 2007. XI. 2.

  • Turcsányi Sándor: Isten árvái. Magyar Narancs 2007. XI. 8.

A három Eörsi

A Noran Könyvkiadó Három Eörsi címmel tartott könyvbemutatója

(Zárt térben; Mítoszok helyett — 1956) a Műcsarnok pincéjében, 2003. november 4-én.